Táplálkozási tanácsok közérthetően, testsúly, fogyás, életmód, receptek.

Egyél rendesen!

Chillis fokhagymás rák

2020. július 04. - P. Szabó István

batch_img_9648.jpg

Chillis fokhagymás rák

 

A Csajom egy barátnőjétől leste el a receptet, de amúgy állítólag ez valami spanyol cucc, amiről tudnom kéne, de mindegy is, mert a lényeg, hogy én imádom, mint ahogy kábé minden olyan halat, vagy tengeri herkelét, ami amolyan "mediterrános kinézetű meg ízű".

Chillis fokhagymás rák recept

 

Na de most jön a keményebb része a dolognak, hiszen amióta úton-útfélen szakácsversenyek mennek a tévében, azóta mindenki retteg a főzéstől, hiszen a végeredménnyel soha nem elégedett semmilyen zsűri, úgyhogy már kábé kezd beülni a közgondolkodásba, hogy legalább 2 Michelin csillag alatt lényegében már senki nem is számít embernek, és sajnos azt kell mondjam, hogy a rák elkészítésére ez a dolog hatványozottan igaz, hiszen rákot csinálni kábé akkora feladat, mint a rakétatervezés.

batch_img_9643.jpg

Mondom is:

  • Beleöntesz egy kis olivaolajat a serpenyőbe és felteszed kicsi lángra.
  • Fokhagymanyomóval lenyomkodsz pár darab fokhagymát, és azt is belekevered a melegedő olajba.
  • Majd chillit is darabolsz szépen, és az is megy az olajba.
  • Picit pirítgatod őket együtt, aztán amikor úgy érzed, mehet bele a rák, vagy olyan kábé 3-4 percre.
  • És ennyi.

Ugye, milyen bonyolult?

Ja, nem is.

Szóval tényleg tök egyszerű.

A végén még lehet rápakolni zöldfűszert meg ilyesmiket, de mi nem szoktunk. Nekünk ez így tök jó, és persze salátával esszük, meg a Csajom Biter Kass-szal, aminek pont olyan íze van, mint a kanalas orvosságnak régen, és mivel a Csajom kislányként is imádta a kanalas orvosságot, a Bitter kas is bejön neki:)

Na jóétvágy!

batch_img_9655.jpg

 

 

Karfiol pizza

erblog_img_9372.jpg

Karfiol pizza

Na most aztán már tényleg, hogy milyen egy fura egy hely ez a világ, hogy most már lassan egy éve szeretném végre megcsinálni, de csak mostanra jutottam el oda, hogy neki is láttam.

Food processor

Vagyis, ahogy én hívom: "Food Professzor", na mert hogy egy csomó dologhoz szeretem használni, de amikor kiköltöztünk, nem hoztuk magunkkal a sajátunkat, most viszont megláttam az Al Campo-ban - ami az Auchan spanyol márkaneve - leárazva durván, potom €14-ért, azt mondtam magamnak, akkor is megveszem, ha a Csajom kivág vele otthonról.

Márpedig, ha van Food Professzor, akkor van hummus is, meg guacamole, meg keto brownie, meg bab-fasirt, és bizony van karfiol pizza is végre, és ez a lényeg.

erblog_img_9352.jpgRáadásul az új szerelmem nem csak apróra darabol, hanem sajtreszel, meg szeletel is, úgyhogy most nagy a boldogság. Az első közös projektünk pedig nem is sikerült rosszul.

Pizza tészta karfiolból

De tényleg lehetséges pizzát csinálni karfiolból? - teszed fel a kérdést, és a válaszom mostantól az, hogy: Igen

Persze nem állítom, hogy ugyanolyan az élvezeti értéke, mint egy rendes, normális, olasz tésztás pizzának, de a kalóriaértéke sem ugyanaz, úgyhogy itt lehet hozni egy döntést arról, hogy melyik a fontosabb, meg, hogy mi fér bele a diétába.

Mert például amikor krumplipürét csinálok karfiolból, ott engem egyáltalán nem zavar a különbség, sőt azóta jobban is szeretem a karfiolos verziót, de azért egy pizza mégiscsak más tészta...:)

Recept

Egy csomó karfiol pizza recept van a neten és nyilván ízlések és pofonok. Én most úgy csináltam, hogy:

  • Ledaráltam a szépen átmosott karfiolt,
  • majd kicsit sütögettem a cuccost serpenyőben, egyrészt, hogy menjen el a leve, másrészt pedig, hogy mégse legyen full nyers.
  • Amikor ezzel megvoltam, hagytam kihűlni annyira, hogy aztán egy tiszta konyharuhába csavarva, égési sérülések nélkjül ki tudjam belőle csavarni a maradék nedvességet.
  • Ezután beleszórtam az egészet egy tálba, majd hozzátettem egy csomó reszelt sajtot,
  • meg egy darab tojást.
  • Én amúgy ebben a fázisban fűszereztem is, sóval, borssal, fokhagymával, bazsalikommal, meg ilyesmikkel.
  • Jól összenyomkodtam, majd ráformáztam a sütőtálra.
  • 180 fokos sütőben sütöttem vagy 30 percig, majd amikor már egész jónak tűnt, kivettem a sütőből és rápakoltam a feltéteket - vagyis nemis én, hanem a Csajom.
  • Aztán ment vissza a sütőbe még vagy 10 percre.
  • Miután elkészült, még félretettem kicsit, hogy ne essen szét, és csak ezután kezdtük el enni.

És finom?

Nekem ízlett, de a Csajom azt mondta, hogy ő inkább csinál magának egy pirítóst... De ő ilyen. Neki az se ízlik, amit ő főz magának. Szóval szerintem egyáltalán nem lett gáz, sőt. Én még fogok is csinálni párszor, és ha neki nem kell, hát több marad nekem.

Jóétvágy...

OLVASS TOVÁBB:

Tejszínes csirke, ahogy a Csajom csinálja

 

napikonzultaciofb.png 

Tejszínes csirke, ahogy a Csajom csinálja

tejszinescsirke.jpg

Tejszínes csirke, ahogy a Csajom csinálja

A Csajom állandóan azt állítja magáról, hogy ő nem főz jól, meg mindig amikor elkészül valamivel, akkor a tálalás közben nekem újra és újra végig kell hallgatnom, hogy ez most már megint mennyire nem sikerült, meg hogy konkrétan ehetetlen, és hogy ne haragudjak, de ez most tényleg az, aztán amikor elkezdem enni, akkor meg valahogy mindig, mindenről kiderül, hogy tökre finom.

Thai vacsora

Történt még a nagy pándémia előtt, amikor emberek még úgy érintekezhettek egymással, mintha valóban emberek lennének, hogy a friss, új, helyi, román-magyar barátaink áthívtak magukhoz egy thai vacsira, cserébe a mi gulyás ebédünkért, és persze mi meg mentünk is az ingyen kosztra, mint a legyek, és akkor a Ramona olyan thai csirkét rittyentett, hogy szemünk szánk ketté állt, a Csajom meg totál beleszeretett abba az ízbe, meg a fűszerezésbe, és azóta már mindig van is itthon minden olyasmi fura meg csipős cucc, ami a thai kajákhoz kell, a Csajom meg úgy issza a kókusztejszínt titokban a hűtőből, mintha nem lenne holnap.

Na szóval ott tanulta a receptet, és azóta variálgatja, de már tényleg annyira finom, hogy gondoltam, megosztom veletek is.

Recept:

  • Szép ügyesen apróra vágott lilahagymát, kókusz-, és oliva olaj keverékében megszottyaszt.
  • Hozzákever némi szintén apróra vágott fokhagymát, gyömbért, meg chilli-t.
  • Aztán megy rá a csíkokra vágott csirkemell.
  • Só, bors.
  • Amikor már kvázi kész a csirke meg ehető, akkor rádob a zöldbab.
  • Majd amikor meg már tényleg minden pont majdnem kész, megy rá a kókusztejszín - ha nincs otthon, akkor sima - meg a curry.
  • Megkeverget, és rizzsel tálal. Nyilván thai rizs hozzá a legjobb, de az mondjuk éppen nem volt a közelben, csak ez az olcsóbb "izé".

Azt, hogy hogyan a legtutkóbb rizst főzni (párolni), már több körben is leírtam az alábbi linkeken:

Így készül a tutti párolt rizs

Így párolj rizst szuperkönnyen

 

Jó étvágyat hozzája!:)

OLVASS TOVÁBB:

Böjt és ketózis

Avagy, a legegyszerűbb és legolcsóbb "fogyókúra" - Második rész

 

napikonzultaciofb.png

Böjt és ketózis

Avagy, a legegyszerűbb és legolcsóbb "fogyókúra" - Második rész

Böjt és ketózis

Avagy, a legegyszerűbb és legolcsóbb "fogyókúra" - Második rész

 

Mivel ez az írás itt most egy sorozat második része, ha még nem olvastad volna az elsőt, és érdekel a téma, akkor az alábbi linken megteheted:

Böjt

Avagy, a legegyszerűbb és legolcsóbb "fogyókúra" - Első rész

 

Mi történik a szervezetben böjt alatt

És ha megvagy a felzárkózással, akkor már mehetünk is tovább, szép aprócska lépésekben, csak hogy tényleg beüljön az infó.

Azt találtam ki, hogy mondjuk ebben a második részben kezdjük el átvenni, hogy mi is történik velünk tulajdonképpen a böjt ideje alatt, ehhez pedig egyszerűen csak azokat a jelecskéket hívnám segítségül, amelyeket az általam igen kedvelt LIFE APP képernyőjén látni.

ketozis.png

Nos, amikor ennek az app-nak - amelyhez amúgy semmi közöm, nem kapok tőlük reklám zsozsót, és még ha akarnám sem tudnám neked eladni, mert szerencsére tök ingyenes - a közvetett segítségével böjtbe kezdesz, az első jelecske, amely megjelenik rajta, az a kis piros "izé", ami nem tudom, hogy pontosan mit ábrázol, bár nekem leginkább egy egyszerű sörnyitó jut róla eszembe. Szóval az a piros jelecske azt mutatja, hogy nagy valószínűséggel, ha eljutottál addig, akkor "ketózisba kerültél".

Mi az a "ketózis"?

...teszed fel a kérdést nagyon helyesen, de mielőtt még erre válszolnék, azért szeretném elmondani, hogy amúgy attól még, hogy egy app mutat valamit, az egyáltalán nem biztos, hogy igaz is, mert ugye azt tudjuk, hogy a szervezet nem ennyire egyszerű. Vagyis egyáltalán nem biztos, hogy mondjuk mindenki egyformán 7 óra 32 perc 45 másodpercnél áll át zsírbontásra, pont úgy, ahogyan például a taposó gép is a kedvenc termedben, hiába írja ki neked, hogy 15 percnyi laza olvasgatás közbeni taposgatással elégettél 500 kalóriát, az attól még nagy valószínűséggel nem igaz. Ezzel mindössze csak annyit szerettem volna jelezni, hogy a technika remek dolog, de azért ne tedd fel az ilyesmik valóságtartalmára az életed.

Viszont ott tartottunk, hogy a ketózis lényegében az az anyagcsere állapot, amikor a szervezet, elérhető szénhidrátok-cukrok hiányában kvázi kénytelen a folyamatos energiaigényt valamilyen más forrásból fedezni, ez a "valamilyen más forrás" pedig számára a zsírból gyártott, úgynevezett "keton" lesz.

Ezért nevezzük ezt az állapotot ketózisnak.

A ketózisban amúgy éppen pont az a legkirályabb, hogy a szervezet - jobb híján - a testben valamikor félretett zsírokat kezdi lebontani, hogy azokból állítsa elő azt a bizonyos valamiféle hamis, cukor-szerű anyagot, vagyis a ketonokat, márpedig azt a csodálatos dolgot, amikot a szervezet elhasználja a felhalmozott zsírokat, a köznyelvben úgy ismerjük, hogy "fogyás", ami pedig ugye legtöbbünk számára nem éppen hátrány, hanem inkább sőt...

Valószínűleg hallottál már a manapság amúgy kifejezetten divatos "ketogén diétáról" is. Nos, annak a koncepciónak kifejezetten az a lényege, hogy az alany ne csak hogy elérje a ketózis állapotát, hanem lehetőség szerint benne is maradjon, ameddig csak erre képes.

Böjt vagy ketogén diéta?

A ketózis állapotát értelemszerűen úgy lehet elérni, hogy az ember nem visz be a szervezetébe szénhidrátokat-cukrokat, ezzel rákényszerítve a rendszert a keton-utánpótlás előállítására.

A ketogén diéta és a böjt között pedig az a lényeges különbség, hogy míg a ketogén diétát folytató egyén kevés szénhidrátot, viszont sok zsír eszik, vagyis akár még relatíve nagymennyiségű kalóriabevitel mellett is képes ketózisban maradni, addig a böjtölő természetesen nem eszik semmit, vagyis nem visz be olyasmit, aminek bármilyen kalóriatartalma lenne, amelybe nyilván beletartozik az is, hogy szénhidrátokat-cukrokat sem, így mindkettő ugyanúgy sikeresen elérheti a ketózist egy bizonyos idő után, de azért a ketogén diétát végzőnek kicsit könnyebb dolga van, legalábbis az elején.

Mert viszont ha a böjtölő befejezte a böjtjét, akkor utána megehet egy hatalmas szelet almás pitét, a ketogén arc viszont szegénykém ilyesmit sohasem tehet, maximum csak álmában.

Egészséges a ketózis? 

Arról, hogy a ketózis hosszú távon mennyire egészséges, nagy vita zajlik, az én személyes véleményem viszont - mint mindig - leginkább az, hogy én semmit sem igazán ajánlok túltolni, még a ketózist sem.

Ismerek olyat, aki boldogan és egészségben él ketózisban évek óta, de olyat is, aki már egy picurka zsírtól is rosszul van, viszont megvadul, ha nem kapja meg a napi szénhidrát adagját. Úgyhogy igen, ezt is ember válogatja, de hogy azért kicsit pontosabb legyek, jöjjön néhány kontraindikáció, azaz, hogy kinek nem ajánlott a böjtölés.

Bárki böjtölhet?

Messze sem!

Nem ajánlott a böjt:

  • Terhesség és szoptatás alatt.
  • Vese elégtelenség vagy májbetegség esetén.
  • Szívelégtelenség esetén.
  • Kóros soványság, vagy bármilyen fogyással járó pszichés kórkép esetén.
  • I-es típusú cukorbetegség esetén.
  • 14 - bár inkább 16 - év alatt
  • Bármilyen stresszel összefüggő betegség vagy állapot alatt.
  • Nőknél, ha a böjt kifejezetten rosszul hat a menstruációra.

 

OLVASS TOVÁBB:

Böjt

Avagy, a legegyszerűbb és legolcsóbb "fogyókúra" - Első rész

 

napikonzultaciofb.png

"Fogyni könnyű"

Az elhízás kezelése

screen_shot_2020-06-15_at_09_20_36.png/ A képre kattintva megnézheted nagyban, sőt le is töltheted az eredeti PDF-et. /

Fogyni könnyű

Az elhízás kezelése

 

"Fogyni könnyű!" mondják sokan, persze leginkább azok, akiknek még soha semmilyen problémájuk nem volt  a testsúlyukkal, és aztán azt is szokták még mondani, hogy "Annyi csak az egész, hogy kevesebb kalóriát viszel be, mint amennyit elhasználsz, és kész..."

Na, hogy valóban mennyire könnyű dolog a fogyás, 2007-ben az Egyesült Királyságban készült egy kormányprogram, ami azt volt hivatott megfejteni, hogy ha tényleg ennyire egyszerű a dolog, akkor miért nem csinálja a nép, és hogy viszont hogyan kéne őket rávenni arra, hogy valahogy mégiscsak csinálják.

Az elhízás kezelése: jövőbeli választások

Azaz az eredetileg "Teckling obesities: future choices" névre keresztelt programban több, mint 300 szakértőt bíztak meg azzal, hogy ugyan találják már ki, hogy mitől hízik ennyire az angol, és hogy mit kéne tenni ahhoz, hogy ez a dolog valahogyan megváltozzon, vagyis hogy fejtsék már meg az elhízás titkát, mert ugye egy folyamatosan dagadó nemzet senkinek sem jó - kivéve persze a gyógyszer-, meg az élelmiszeripart - és ezek a szakértők összedugták a kis bóbitájukat, és addig osztottak-szoroztak meg szakértettek, míg végül megalkották ezt a fenti rajzot, amely megpróbál minden összetevőt, feltételt ábrázolni azzal kapcsolatban, hogy valaki miért hízik el, hogy mi minden hat rá egyszerre és párhuzamosan, és hogy mi mindenen kéne dolgozni, meg alakítani ahhoz, hogy a folyamat megálljon, sőt vissza is forduljon, és azért valljuk be nyugodtan, hogy a fenti kriksz-kraksz egy hangyányit bonyibb, mint a szokásos és elterjedt elképzelés, ami meg valahogy így néz ki, hogy:

energiaegyensuly.jpg

Sajnos hozzám is érkezik számtalan olyan kérdés-kérés, hogy pl: "43 éves nő vagyok és 103 killo. Mit etyek, hogy fotyag le?" és ilyenkor azért összeugrik a gyomrom, mert tudom, hogy ez már megint nem lesz egy könnyű menet...

OLVASS TOVÁBB:

Böjt

Avagy, a legegyszerűbb és legolcsóbb "fogyókúra" - Első rész

 

napikonzultaciofb.png

 

Böjt

Avagy, a legegyszerűbb és legolcsóbb "fogyókúra" - Első rész

img_0707.png

/ LIFE - Fasting App - Az a böjtös applikáció, amit előszeretettel használok, egy 72 órás böjtöm végén. /

Böjt

Avagy, a legegyszerűbb és legolcsóbb "fogyókúra" - Első rész

A böjtölés halálos?

Csómóan hüledeznek, amikor megemlítem nekik, hogy rendszeresen böjtölök, hogy hétfőnként általában nem eszem semmit, vagy hogy néha napokig nem eszem, sőt a legtöbben azzal jönnek rögtön a nagy riadalom után, hogy "De az nagyon veszélyes!", sőt hogy "Abba bele is lehet halni!"

Ám valamilyen csoda folytán én még mindig élek, viszont egy csomó egészségügyi problémám, amik eddig voltak,  mostanra elmúltak, sőt jobban vagyok, mint valaha, ráadásul a böjtöknek hála, olyasmiket is ehetek, amiket nem ehetnék akkor, ha szigorú diétát tartva nyomatnám a napi ötszöri vegyes-makrós étkezést, ami ugyebár a főáramú dietetikában a kötelező ajánlás.

Valójában az van, hogy mára minden tapasztalatommal kijelenthetem, hogy a böjt a legegyszerűbb, legolcsóbb, sőt a leghatékonyabb testsúlykontroll koncepció, amit eddig az összes minden táplálkozási próbálkozásaim-, és tanulmányaim alatt megismertem, és ami még az egész tetejében a legmeglepőbb és a legjobb, hogy mostanra talán már a táplálkozástudomány is beismeri, hogy ráadásul még egészséges is, ugyanis az ember konkrétan úgy lett teremtve, hogy van neki egy bizonyos hormonális beállítása arra az esetre, ha bevisz energiát, és arra is, ha éppen nem, hanem abból kell dolgoznia, ami már bent van.

Nagy esély van rá, hogy mivel ebből a kétfajta hormonális működésből a mai "nyugati" ember szinte már csak az egyiket használja, azaz folyamatosan, néha tényleg szinte megállás nélkül csak befelé viszi a cuccost, ez a fajta táplálkozási hozzáállás - sőt ha úgy nézzük, konkrét és kötelező érvényű, tudományos javallat - az okozója a világméretű elhízásjárványnak.

Ennek a két, egymástól jól különválasztható hormonális működésnek a legnyilvánvalóbb kivetülése maga az átkos testzsír jelenléte, ami valójában egyik legnagyobb evolúciós erényünk amúgy, hiszen pontosan annak köszönhetjük, hogy még élünk, hogy a remek zsír(energia)raktározási képességünknek hála, át tudtuk vészelni a táplálékhiányos időszakokat.

Ez pedig egyértelműen azt bizonyítja, hogy az emberiség mindig is böjtölt, csak mostanra ezt valahogy elfelejtette. (Nyilván a böjtölés üzletileg nem éppen a legjövedelmezőbb elképzelés az élelmiszeripar számára.)

De ha még mindig azt gondolod, hogy a böjtölés "veszélyes", meg "halálos", mert ezt tanultad, meg ezt mondták a fehérköpenyesek is, akkor jusson eszedbe az a másik aprócska tény is, hogy a létező összes világvallás gyakorlatában előkelő helyen szerepelnek a mindenféle időszakos böjtök, már kábé vagy évezredek óta...

De ha nem eszem, akkor meghalok, nem?

Ha valaki annyira hülye, hogy addig nem eszik, amíg éhen nem hal, akkor igen. Akkor az bizony meghal, de talán ebben nincs semmi meglepő, és ismét "talán", ezt nem is nagyon kell túlmagyaráznom...

Ettől függetlenül szinte általánosak a teljesen veszélytelen 3-5-7 napos böjtök, sőt sokan visznek végig akár 30 napos vízböjtöket is, anélkül, hogy bármi egészségkárosodás érné őket. Persze ezek az emberek általában nem úgy kezdenek böjtölni, hogy kitalálják, hogy másnaptól egy hónapig nem esznek semmit, bár erre is van precedens. Ez ismét emberi intelligencia kérdése, de szerencsére olyan, ami azért józan paraszti ésszel könnyedén kezelhető.

A kérdés, amit ilyenkor viszont mindenki szeretne feltenni, az értelemszerűen az, hogy:

"Meddig bírja egy ember élelem nélkül?"

Nos, úgy tűnik, hogy 30-40 napig biztosan, ám arról sem árt tudni, hogy az orvosilag követett és lejegyzett leghosszabb böjt 382 napig tartott.

angusbeforeandafter_1024_longestfast.jpg

/ Angus Barbieri 207 kg-osan kezdte a böjtöt, amikor pedig 382 nap után befejezte, már csak 81 kg-ot nyomott. /

Bizony, ez hosszabb, mint egy év, és ez alatt a 382 nap alatt az alany nem evett semmit, viszont természetesen kapott multivitaminokat, meg káliumot, nátriumot, de akkor is...

Viszont az, hogy a 27 éves Angus Barbieri 207-ről, 81 kg-ra fogyott szintén azt bizonyítja, hogy a testzsír valóban leginkább "csak" félretett energia, és legtöbbször a legjobb, amit tehetsz, ha fogyni szeretnél az, ha egyszerűen elhasználod ezt a félretett energiát...

Sorozat?

Igen. Miért? Mert egyre inkább azt tapasztalom, hogy már nem olvasunk el semmit, ami hosszú, úgyhogy mostantól mindent szétszedek és "2020-kompatibilissá teszek" nektek majd, ilyen szép 2-3000 karakter-közeli méretekben, úgyhogy folytatása következik, az összes többi fontos információkkal a böjtöléssel kapcsolatban.

OLVASS TOVÁBB:

Lecsó

Egészséges magyar ételek sorozat

 

napikonzultaciofb.png

 

Lecsó

Egészséges magyar ételek sorozat

batch_img_9180.jpg

 

Lecsó

Egészséges magyar ételek sorozat

 

Tudom, hogy voltak oly zord idők, sőt mi több egész évtizedek, amikor a szakértő dietetika azt harsogta a magyar konyháról, hogy az rossz, mert a zsír, meg a koleszterin, és mindenkinek le kellett cserélnie az egészségtelen szalonnát, sertés-, meg kacsazsírt, meg a vajat egészséges-, meg szívbarát étolajra, meg margarinra, ám szerencsére mostanra ezek az idők már elmúltak, a lényegében mindennél károsabb étolaj meg a margarin ment vissza a műanyagok közé, oda ahová való, és visszatértünk normális zsírokhoz, a szalonnához, meg a tepertőhöz, miközben megismertük például az olivát, az avokádót, a lenmagot, meg egy csomó más olyan olajat, amelyről idő közben kiderült, hogy kifejezetten jót tesznek nekünk, és ki-ki arra a polcra helyezte a dietetika "bölcsességeit" is, ahová az az egyén gondolati-, illetve tapasztalati szintjén elfér, és talán lassan majd mind eljutunk oda, hogy végre egyszerűen és nyugodtan kijelenthetjük, hogy mindenki ehet bármit, ami neki jólesik, mert kábé semmi sem káros, ami valódi. Nagy táplálkozástudományi intelemnek meg bőven elég annyi, hogy lehetőleg csak akkor egyél amikor éhes vagy, de ne sokat, és figyelj magadra, és élvezd az ételt, meg az életet, és ne hallgass senki másra, és akkor minden ok lesz. Erről a komplex kérdésről amúgy hamarosan írok egy nagy összefoglalót, de az majd egy másik történet lesz, mert most akkor foglalkozzunk inkább a lecsóval...

Lecsó recept

 

"Ahány ház, annyi lecsó." És talán tényleg. Bármilyen meglepő, valóban egy csomóféleképpen el lehet készíteni a lecsót, mert például kezdheted pörköltalappal, de kezdheted azzal is, hogy először megpirítod a paprikákat és amikor már megjelennek rajta a barna foltok, csak akkor szórod mellé az apróra vágott vöröshagymát. Csinálhatod szalonnával vagy zsírral, tehetsz hozzá...

Na jó, ebbe inkább most mégsem kezdek bele, hanem...

  • ...ott tartottunk, hogy egy sima egyszerű verzió szerint szép hivatalosan csinálsz egy rendes magyaros pörköltalapot valamilyen zsiradékkal, apróra vágott vöröshagymával, fűszerpaprikával, vízzel, sóval meg borssal...
  • ...aztán erre az alapra teszed először a tetszés szerint darabolt paprikát.
  • Hagyod addig sülni-főni, amíg el nem kezd hólyagosodni a bőre, majd hozzáteszed a szintén tetszés szerint darabolt - sőt akár meg is hámozott - paradicsomot...
  • ...majd főzöd még egy pár percig, ismét ízlés szerint.

 

Néhány lehetséges lecsó verzió a teljesség igénye nélkül

 

Tojásos lecsó

Amikor már majdnem elkészült belekevered a megfelelő mennyiségű, felvert tojást. (Ez van a képeken is.)

Rizses lecsó

Miután beletetted a paradicsomot, felöntöd még némi vízzel és beleszórsz annyi rizst, amennyit szeretnél bele, majd együtt főzöd készre az egészet, lehetőleg lefedve, és talán újra is ízesítve.

Szalonnás - bacon-ös - kolbászos...stb.  lecsó

Kezdd azzal az egészet, hogy a szalonnából, bacon-ből, kolbászból kiolvasztod a zsiradékot, és azon készíted el a cuccost eleve, aztán csinálsz mindent tovább úgy, ahogy fentebb le vagyon írva.

Virslis lecsó

Mivel a virsli az olyan, hogy pikk-pakk elkészül, ezért csak akkor tedd a lecsóba, amikor már tényleg csak néhány perc van hátra, és ilyenkor sem árt lefedni a dolgot, hogy kicsit jobban párolódhasson is.

Kenyér - avagy a nagy kérdés

Nem igazán érdekel, de persze tudom, hogy van, akit meg nagyon. Az a személyes véleményem, hogy ha rossz neked a kenyér, mert mondjuk érzékeny vagy rá, akkor ne egyél! Ha annyira low carb-, esetleg keto vagy, hogy rossz neked a kenyér, és tényleg hiszel benne és működik, akkor ne egyél! De csak azért nem enni kenyeret, mert sokan azt mondják, hogy az rossz meg hízlal, szerintem hülyeség. Ezt hagy döntse el mindenki maga. Persze látok olyan étkezési naplókat, amelyek reggeltől estig telis-tele vannak kenyerekkel, zsömlékkel, pékárukkal, és azt természetesen nem tartom jónak, de mi a Csajommal például imádjuk az itteni kenyereket, baguette-eket, sőt magam is szeretek kenyeret sütni, főleg kovászosat, és nem is jelent számunkra problémát, de leginkább persze azért, mert ha egy héten kétszer is előfordul, hogy kenyeret ennénk akkor már sokat mondok, márpedig azért heti egyszer-kétszer a kenyér is belefér, főleg ha bírja a szervezeted, meg mondjuk a mozgás sem annyira létidegen számodra. És kábé ennyi, és tényleg nincs is ebben több.

batch_img_9184.jpg

Az én lecsóm

Az én lecsóm sertészsírral készül, mert a szalonnát nem szereti a Csajom, és kevesebb paprika megy bele, mert a Csajom gyomra nem tolerálja annyira, és nekem külön kell megpirítanom magamnak a kolbászt is, ha szeretnék bele, mert a Csajom... és tojással csinálom, mert a fehérje az meg kell, és mivel itt Spanyolországban annyira nem jellemző a magyar tévépaprika, ezért olyasmikat teszek bele, amik meg vannak, azaz zöldet, pirosat, tarkát...meg ne fogd a tehén farkát!

Jó étvágyat!

OLVASS TOVÁBB:

Fogyás vezetett hipnózisban

 

napikonzultaciofb.png

Fogyás vezetett hipnózisban

o_nhipno_zis.png

Egy előző posztomban, sőt már az Egyél rendesen! e-könyvemben is írtam arról, hogy abszolút reális esély van arra, hogy bármennyire is szeretnéd, és bármennyire is dolgozol rajta, mégsem sikerül lefogynod, egészen egyszerűen azért mert lélekben még nem vagy kész a dologra. Egy másik posztomban már azt is kifejtettem, hogy az akaraterő véges, és ha túl sok más dolgok is terhelik az életed, akkor előfordulhat, hogy nem marad majd annyi, hogy közben a fogyásodra is használni tudj belőle, és pontosan ez az, amit most ebben a karanténos időszakban tapasztaltam, részben magamon, részben pedig az aktuális klienseim legtöbbjén.

screen_shot_2020-05-17_at_16_47_24.png

/ Egy kliensem stagnáló testsúly adatai a karantén előtt és alatt. /

A magam részéről ebben az időszakban ébredtem rá, hogy bármennyire is azt képzeltem, hogy a programom már teljes és hibátlan - mert azért eddig is fontosnak tartottam a fogyás lelki hátterének megismerését - kiderült, hogy még messze sem az, úgyhogy én a karantént leginkább arra használtam, hogy ha lehet még mélyebben utána menjek a témának, és kihozzam belőle a lehető legtöbbet, és így találtam rá a hipnózisra.

Tudom, hogy elsőre sokan megriadnak már csak a szótól is, mert valami olyasmi van a fejükben, amikor a bűvész a színpadon csettint kettőt, az önkéntjelentkezett néző meg a következő pillanattól úgy kotkodácsol, mintha csirke lenne, a közönség pedig jókat derül rajta, de szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy a hipnózis egyáltalán nem ezt jelenti.

Az első és legfontosabb dolog, amit nem árt tudnunk, az hogy mindannyian kerülünk bizonyos szintű hipnotikus állapotokba a nap folyamán akár többször is. Erre az egyik legjobb példa az autóvezetés, azon belül pedig azok az esetek, amikor valaki annyira elgondolkodik vezetés közben, hogy szinte észre sem veszi, hogy megérkezik az úticéljához, és nem is igazán emlékszik rá, hogy hogyan is jutott oda. A másik ehhez hasonló példa lehetne akár egy jó könyv olvasása, vagy egy jó film is, ami annyira elvisz minket a világból, hogy konkrétan megszűnik körülöttünk minden más, és megfeledkezve magunkról totál elveszünk a történetben. És sorolhatnám még az egyszerű, hétköznapi példákat, de ezekből azért remélem, hogy már körülbelül érezhető, hogy a hipnózis tényleg nem más, mint egy teljesen biztonságos tudatállapot, amit ráadásul már mind jól ismerünk. Azt sem árt persze tudni, hogy minden hipnózis igazából és szigorúan önhipnózis, ami pedig azt jelenti, hogy mindenki csakis annyira hipnotizálható, amennyire hagyja magát, és amennyire ő maga "belemegy a játékba".

Ebből következik, hogy a hipnózis nem is tud veszélyes lenni és hogy egyetlen hipnotizőr sem képes senki mást rávenni olyan dolgok végrehajtására, amit a másik nem akar megtenni. A megnyugtató igazság az, hogy a legrosszabb, ami hipnózisban történhet, az hogy az alany egyszerűen elalszik.

Viszont a hipnózis az egyik legjobb módja annak, hogy kapcsolatba lépj a tudatalattiddal és ott átírj olyan rossz szokásokat, addikcíókat, programokat, amelyekhez az éber tudat szintjén nincs hozzáférésed még akkor sem, ha rommá erőlteted a pozitív gondolkodást vagy a bevonzást.

És, hogy mi minden van a tudatalattidban, és hogy azok milyen szinten hatnak az életedre, a gondolataidra, meg a hangulatodra? Nos:

iceberg.png

 / Forrás /

Ha most szigorúan csak a testsúlyra-fogyásra gondolunk, akkor egyértelmű, hogy az éber tudat szintjén alig vannak eszközeink, miközben az a teljes fegyverarzenál ott dolgozik a tudatalattiban, amely könnyedén képes megtorpedózni a terveinket.

Biztos vagyok benne, hogy te is tapasztalál már olyasmit, hogy nagyon elszántad magad a diétára meg/vagy az edzésre, és egy ideig ment is minden rendben, de aztán egy kisördög a válladon rávett, hogy éjszaka megegyél egy egész pizzát, megigyál hozzá egy fél liter kólát, és mindezek mellé még befald azt a somlóit is, ami még csak nem is a tiéd volt...

Na az a gonosz és hatalmas kisördög a válladon, az a tudatalattid.

És akkor most képzeld el, milyen erős szövetségest kapnál, ha az a kisördög a válladon holnaptól nem ellened lenne, hanem melletted, és bizony éppen erre tökéletes a hipnózis.

Csak, hogy a gyakorlatban is ki tudd próbálni, miről beszélek, megírtam neked a saját fogyás-hipnózis script-emet, sőt fel is vettem. Már csak annyi a dolgod, hogy egy szabad pillanatodban, amikor tudod, hogy senki és semmi sem fog zavarni, kényelmesen elhelyezkedj, és elutazz a hangommal oda, ahol ez a gonosz kisördög lakik, hogy megszelídítsd és magad mellé állítsd!

Jó utazást kívánok:

 

OLVASS TOVÁBB: 

Most, hogy ennek vége, jöhet az új "normális", meg sok-sok változás...

Most, hogy ennek vége, jöhet az új "normális", meg sok-sok változás...

img_9463.jpeg

Nyilván már többször is említettem, de a Csajommal mi Spanyolországban élünk, és itt ez az egész dolog sokkal nagyobbat ütött, mint otthon, amitől március 7-én be is zártuk magunkat, és csak körülbelül kéthetente mozdultunk ki, de akkor is csak  azért, hogy kaját vegyünk.

Ettől a hétvégétől viszont - igaz, hogy csak reggel 6.00-tól, 10.00-ig, illetve este 20.00-tól, 23.00-ig, de legalább - már kimehetünk, és ahogy az adatokat elnéztük ebben a nagy kavarodásban meg összevisszaságban, már tényleg ki is megyünk, mert már messze sincs bennünk az a fajta félelem az ismeretlen vírustól, mint az elején. Sőt egyre inkább kérdőjeles, hogy van-e egyáltalán bármilyen vírus, de erről inkább itt most nem írnék, viszont egy másik, új blogomon már kielmélkedtem magam erről az egészről...

Az edzőtermek itt még nem valószínű, hogy kinyitnának egy ideig, úgyhogy teremben még nem, de legalább a szabadban már edzenünk is lehet, ami azért nagy könnyítés és óriási felszabadulás is mind testben, mind pedig lélekben.

img_0478.jpeg

És egyáltalán nem véletlenül említettem mindkettőt, ráadásul így együtt, mert ennek a fura karanténos időszaknak éppen az volt a legnagyobb tanulsága, hogy a táplálkozási tanácsadásomban is sokkal, de sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetnem a lélektani oldalra, mint eddig, pedig nálam az azért eddig is igen fontos volt, nem hiába zárom az erről szóló fejezettel az EGYÉL RENDESEN című e-könyvemet, sőt nem hiába írtam már a témáról itt a blogomon is (Klikk a képre, ha elolvasnád!):

screen_shot_2020-05-05_at_09_45_17.png

A vírus európai kitörésének pillanatától azt tapasztaltam, hogy a folyamatban lévő vendégeim "teljesítménye", kevés kivétellel, vagy durván belassult, vagy konkrétan meg is állt, sőt őszintén szólva még a sajátom is, amit egyértelműen a pándémia-stresszel magyarázok, persze nem csak én, hanem konkrétan azok is, akikkel ebben az időszakban dolgoztam. Sokan egyértelműen úgy érezték, hogy amíg ilyen nyomás nehezedik rájuk, egyszerűen képtelenek a fogyásra vagy egyáltalán a helyes táplálkozásra koncentrálni, amit részben abszolút meg is értek, részben pedig tudom, hogy létezik rá megoldás, ugyanakkor abban is biztos voltam és lettem, hogy ez a megoldás nem születik meg a felszín kapargatásával, hanem ilyen esetekben sokkal mélyebbre kell ásni.

Mint tudjuk, az akaraterő véges. Erről is írtam már egy régebbi posztomban (Klikk a képre, ha elolvasnád!):

screen_shot_2020-05-05_at_09_55_45.png

Ugyanakkor egyre inkább azt gondolom, hogy minden fejben történik, vagy nem történik, ahhoz viszont, hogy fejben képes legyél a változtatásra, nem kisebb dolgot kell tenned, minthogy egy egészen új, egy másik emberré kell válnod, új gondolatokkal, új hozzáállással, új szokásokkal, új napi rutinnal, sőt egy egészen új ízlésvilággal, különben bármennyire is erőszakolod magad, némi sikeres vagy sikertelen szenvedés után, végül újra vissza fogsz térni a régi berögződéseidhez, a régi ízekhez, a régi mennyiségekhez, és egy napon ugyanott találod majd magad, ahonnan elindultál.

Ezt pedig a tudat legfelsőbb szintjén egészen egyszerűen lehetetlen végrehajtani, ehhez le kell menni a tudatalattiba, és ott kell átírnod a benned futó programot.

Ennek eléréséhez létezik több technika is, a meditáción keresztül, az NLP-ig (Neuro Linguistic Programming), de akárhogyan is nevezzük ezeket a dolgokat, valójában mind egészen egyszerűen és tulajdonképpen önhipnózis...

Ezért éreztem azt, hogy ugyanúgy el kell mélyednem a hipnózis témájában, mint ahogyan tettem ezt a táplálkozástudomány minden létező formájával, ismeretével, amely az én szintemen felfogható, értelmezhető, és alkalmazható, úgyhogy számomra a karantén időszaka leginkább arról szólt, hogyan tudok meg a lehető legtöbbet a hipnózisról.

Később sok más információt le fogok írni erről az egészről, most azonban csak annyit éreztem fontosnak elmondani, hogy nem azért "tűntem el" az utóbbi hetekben, mert elment volna a kedvem, vagy mert már nem is érdekel a fogyás témája, hanem azért mert nagyon is érdekel, sőt még mindig megállás nélkül azon vagyok, hogy a lehető legegyszerűbb és legteljesebb megoldást szállítsam a klienseimnek. Éppen ezért most megint azt csináltam-csinálom, amit mindig, azaz hogy kutatok, könyveket olvasok, videókat nézek, és persze komplett tanfolyamokat végzek el:

screen_shot_2020-05-05_at_10_18_52.png

Egyértelmű, hogy az elkövetkező időszakban nagyban rá fogok erősíteni arra, hogy a tanácsadásom lélektani oldalát hangsúlyosabbá tegyem, sőt arra is, hogy a lehetőségeimhez mérten egyszerűsítsem a kommunikációt, csökkentsem az áraimat, vagy legalábbis szélesebb körben elérhetővé tegyem mindazt, amit a témában az utóbbi években megtanultam, úgyhogy amire számítani lehet:

1. Első körben jövök néhány általános magyarázó poszttal.

2. Majd terveim szerint ingyenesen megosztok egy teljes fogyásos-önhipnózis hanganyagot.

3. Dolgozom egy komplett videó-anyagon, ami minden bennem létező ismeretet összefoglal, és alkalmazhatóvá tesz. Ez valószínűleg a Udemy oldalán lesz elérhető hamarosan.

Addig pedig szívből ajánlom a blogom régebbi írásait, és természetesen az EGYÉL RENDESEN! e-könyvet olvasásra.

 

OLVASS TOVÁBB: KORONA-RECEPTEK KARANTÉNOZÓKNAK 3.

EGYÉL RENDESEN! - "Bestsellers under 1.500.- Ft"

screen_shot_2020-04-23_at_10_17_33.png

Mivel folyamatosan javítgatom az új szerzői honlapomat, meg egyre inkább erősítek az írásra, gondoltam, ránézek, hol  tart az EGYÉL RENDESEN! a különféle könyvesboltokban, és valahogy az ugrott elő az iBooks-nál, hogy a magyar címek között, az EGYÉL RENDESEN! az 1.500.- Ft alatti kategóriában a harmadik helyen szerepel, mint "bestseller", ami jóleső érzéssel töltötte el a szívemet, mert ezek szerint tényleg olyan jó a könyv, mint ahogy mondják...

screen_shot_2020-04-23_at_10_15_57.pngscreen_shot_2020-04-23_at_10_17_04.png

Azt amúgy nem értem, hogy az iBooks-on miért nem látszanak ugyanúgy a "review-k", mint a Google Books-on, mert tök jó lenne, ha elolvashatnám azokat a véleményeket, amelyek amúgy tudom, hogy ott vannak, de valamiért mégsem jelennek meg.

Na mindegy, a lényeg, hogy mindig mondom, hogy akinek táplálkozási tanácsadásra van szüksége, minden árkategóriában megkapja a magáét tőlem:), mert ugye ha nincs pénzed egyáltalán, akkor itt ez a blog egy csomó ingyenes infóval, ha pedig csak egy kicsid van - márpedig azért 1.500.- Forintja talán mindenkinek van az egészségére - akkor ott az EGYÉL RENDESEN! e-könyv (vagy az angol nyelvű verziója az EAT SMART!), ami többet tanít, mint a blog, és persze koncentráltabb is. Arról nem is beszélve, hogy minden vélemény szerint nemcsak hogy tartalmas, okos, egyszerű, és érthető, hanem még szórakoztató is, úgyhogy tényleg szívből ajánlom mindenkinek, aki érdekelt a témában. Sőt mostmár azoknak is, akik csak "bestseller-eket" hajlandóak elolvasni:)

Ha szeretnéd letölteni és elolvasni, az ALÁBBI LINKEN mindent megtalálsz.