Táplálkozási tanácsok közérthetően, testsúly, fogyás, életmód, receptek.

Egyél rendesen!

Kérdés?

2019. október 10. - P. Szabó István

transform1.jpg

/ Én 2014-ben, és ma. /

Csomóan kérdezik, hogy ok, hogy táplálkozási tanácsadás, meg edzés, meg egész jó írások, meg emberi nyelven érthető minden, de hogy mi az én történetem, hogy hogy csináltam, mit csináltam, miért csináltam, vagy miért csináltam úgy ahogy, és bár az EGYÉL RENDESEN!-ben kábé leírtam egy részét, de annyian szeretnék tudni - nyilván nem miattam, hanem a hitelességem végett - hogy gondoltam, belemegyek kicsit.

Amit viszont fontosnak tartok leszögezni már az elején, az az, hogy számomra nem csak az volt a lényeg, hogy szimplán lefogyjak - és szerintem sokan rontják el éppen ezen a ponton - mert fogyni fogytam én állandóan, aztán visszahíztam a dupláját, aztán megint lefogytam, és közben annyit szenvedtem, mint kevesen, szóval hogy számomra az édeskevés volt mindig is, hogy lenyomom a kalóriákat, meg edzek, mint állat, oszt meg van oldva minden, hanem kifejezetten azt az utat kerestem, aminek egyrészt hosszútávú eredménye van végre, másrészt pedig nem teszi tönkre a társadalmi életemet, meg a barátos, meg ünnepi pillanatokat, melyek igenis fontosak. Semmiképpen sem akartam én lenni az a csávó, aki köszöni, de nem kér semmit az esküvőkön, csak egy kis vizet, meg hogy ne kínálgassák állandóan mindennel, meg akinek saláta a szülinapi tortája, vagy aki a moziban popcorn-cola helyett, szárított almaszirmokat majszolgat zöldteával, mert szerintem az ilyesmi egy baromság! Persze lehet csinálni egy ideig, meg el is lehet hinni egy ideig, hogy az jó, de az élet valójában attól szép, hogy megéljük tényleg.

Ezért is döntöttem úgy út közben, hogy végül nem támogatok egyetlen olyan táplálkozási koncepciót sem, amely komplett ételcsoportokat zár ki, mert egészen egyszerűen az ilyesmit vagy életszerűtlennek, vagy sokszor szükségtelen lemondásnak tartom, és mondom ezt úgy, hogy természetesen voltam vega, meg toltam a keto-t, meg a paleo-t is, de a nap végén valahogy mindig hiányzott egy jobb steak, egy tál sültkrumpli, vagy egy izom cukros almás sütemény. Őszintén azt gondolom, hogy ha fel tudtam nőni hagymás-zsíros fehérkenyéren, Pilóta-kekszen, Fanta Narancson, meg az anyukám istencsoda citromos sütijén, meg az összes rettenet “junk” szörnyűségen, amin amúgy felnőttem, akkor a gyomrom annak minden sokat látott mikrobiomával nem fog megrettenni néha egy pizzától vagy Big Mac Menütől. Erről persze lehet mást gondolni, de nincs nekem azzal semmi bajom, ha valaki más véleményen van, mint én.

34266587_10204679596225278_9075375422409015296_n.jpg

/ A Chilli-cuki fagylaltja Dunakeszin egy igazi világszám! /

Ez az egyik dolog.

A másik viszont az, hogy sokan ott értenek félre, vagy akár ott értenek félre másokat is, hogy már eleve keveslik a kitűzött célt, ami megintcsak egy elképesztően fura dolog, mert ugye az én célom hagy legyen már az én célom, és ha én elértem azt, akkor hagy legyek már azzal elégedett! Hogy mit akarok ezzel mondani? Azt hogy bármennyire is hihetetlennek hangzik, nem az a célom, hogy úgy nézzek ki, mint a Schwarzenegger, sőt különösebben szálkás sem szeretnék lenni, sőt tovább megyek, sokkal izmosabb sem annál, mint amilyen vagyok, mert nem, és kész. Évtiezedek alatt tökéletesen tisztába jöttem a genetikai adottságaimmal. Azzal, hogy milyen hihetetlenül jó vagyok zsírraktározásban, és viszont hogy mennyire rossz izomtömeg növelésben, és megbékéltem vele.

Közel 20 évig voltam hivatásos táncos, ami azt jelenti, hogy 20 évig kvázi csakis és kizárólag szabadtestsúlyos meg kardió mozgást végeztem, és tettem ezt effektív abban az időszakomban, amikor a testem fejlődött, így viszonylag egyértelmű, hogy a testem leginkább a szabadtestsúlyos meg a kardió mozgásokhoz szokott hozzá, nem pedig a nehéz súlyok emelgetéséhez, és amikor meghatároztam a saját céljaimat, akkor éppen pont azt tűztem ki magam elé, hogy visszaszerezzem a régi táncos alkatomat, és az azzal járó mozgásszabadságot, nem pedig azt hogy feltoljam magam egy akkora izom-állattá, aki már be sem képes kötni a cipőjét egyedül. Nos, úgy tűnik, hogy a kívánt szintet lassan elérem, úgyhogy köszönöm szépen, én rendben vagyok, ha tetszik ez másoknak, ha nem.

reginevjegykartyaedited.jpg

/ Én még 20 évesen, szememben egy sikeres jövő minden csodás reményével. /

A "lassan elérem" pedig azt jelenti, hogy a fenti előtte/utána kép baloldalán lévő szörős-zsíros-bamba izét 2014 nyarán fotóztam még Dunakeszin, a jobboldalit pedig ma reggel Valencia-ban, és hogy közben a testem konstans változott, igaz, hogy hullámzóan, ahogy amúgy tök normális, de folyamatosan csökkent a testsúlyom, azaz sikeresen állítottam meg a jojózást, és fordíttottam azt a visszájára.

120 kg körül indultam, de Amerikába már csak 110-zel mentem, ahol sikerült letornásznom 105+ környékére. Ezt volt a legnehezebb megugranom, mert ezen a szinten hosszú időre megálltam.

Máltán már viszont annak ellenére is sikerült néha lemennem 105 alá, hogy csomószor éjjel kettőkor értem haza a bárpultos műszakomból kezemben a dolgozói kajámmal, ami leginkább vagy tészta+Cola, vagy pizza+Cola volt.

Egészen régóta küzdök a testsúlyommal, és olvasok mindenféléket, de 2014 óta konkrétan papírom is van róla, hogy sporttáplálkozási tanácsadó (is) vagyok, mégsem mentem a tanulmányaimmal igazán semmire, ami részben bizonyítja azt is, hogy sületlenségeket tanultam, azaz, hogy a legelterjedtebb táplálkozással és fogyással kapcsolatos nézetek egészen egyszerűen hibásak, nem működnek, vagy konkrét hazugságok. Minden igazán komoly változás a testsúlyommal kapcsolatban akkor történt, amikor minderre ráébredtem, és finoman elfordultam az egésztől. Hála Istennek, azóta a világ is sokat változott, naponta hullanak ki csontvázak a szekrényből, melynek következtében a klasszik konvencionális dietetika már egyre inkább csak közröhej tárgya…

Na, de mindegy is...

Ott tartottam, hogy 2016-ban jöttünk haza Máltáról, amikor is még mindig azon a bizonyos 105-103-as szinten álltam. Ekkor kezdtem el újra edzéssel és edzősködéssel foglalkozni, és kábé ekkor olvastam el Gary Taubes - Miért hízunk el, és mit tehetünk ellene? című könyvét, ami végre felnyitotta a szememet és rávilágított a lényegre. A másik igazán fontos ember, akitől sokat kaptam Dr. Jason Fung. Neki minden írása, megszólalása brutálisan értelmes, és építő, kezdve a The Obesity Code-tól, a The Complete Guide to Fasting-ig. A magam részéről nyugodt szívből ajánlom mindkettőjüket, még akkor is, ha természetesen sokan vannak ellenük, sőt én sem értek velük mindenben egyet, de azért Fung csoportjában minden nap látva a döbbenetes eredményeket mind fogyásban, mind pedig a 2-es típusú cukorbetegség visszafordításában, nekem személy szerint nincsenek kétségeim.

Azóta elsősorban az ő felismeréseikre alapozok.

Első körben megismerkedtem a low carb (alacsony szénhidrát) táplálkozással, amelyből viszonylag gyorsan átkúsztam a ketogén (extrém alacsony szénhidrát, moderált fehérja, magas zsír) vonalra, majd amikor azt kiismertem, hozzácsaptam az Intermittent Fasting (időszakos böjtölés) nevezetű rendszert, folyamatosan tesztelgetve magamat, a koncepciókat és persze azt, hogy mindezek hogyan illenek bele a saját táplálkozásról való elképzeléseimbe. Mindezen próbálkozások még úgy is elhozták nekem a 95 kg alatti súlyt, hogy közben letettem egy szakács vizsgát, és szerepeltem egy sütős műsorban, azaz legalább 4 hónapon keresztül folyamatosan sütőttem meg főztem mindenféle messze sem low carb meg keto dolgokat, mert gyarkorolnom kellett. Ebben az időszakban egyik reggel 91-92 kg közt volt a “csúcsom”, de leginkább a 93 volt a normál átlag.

A böjttel úgy általában és komolyabban akkor kezdtem el foglalkozni, amikor kijöttünk Spanyolországba, és azóta is azt teszem és azt vizsgálom, és őszintén bevallom, hogy abban találtam meg mind magam, mind pedig a valódi és véglegesnek tűnő megoldást számomra, és táplálkozási tanácsadóként is amellett teszem le a voksom, mert egyszerű, olcsó, könnyű, egészséges, és nem kell megvonnom magamtól egyetlen ételcsoportot sem ha eszem, és persze az egész lényegében semmi másról nem szól, mint az egyensúlyról és arról, hogy megfigyeld magad, amely gondolat meg kvázi szinte az “új elejétől” fogva a koncepcióm magját képezi.

Arról nem is beszélve, hogy kb. 15 éve nem voltam 90 kg alatt, egészen mostanáig, és ezt az eredményt egyértelműen a böjtnek köszönhetem.

Lényegében három fázisban jutottam el idáig ugyanúgy, mint ahogyan az EGYÉL RENDESEN! / EGYÉL RENDESEN! 2.0 / EGYÉL RENDESEN! 3.0 is három verzióban íródott-íródik, és mindhárom leginkább arra hajaz, amely tapasztalatokat éppen azon időszakokban gyűjtöttem, és ahol jómagam tartottam…

Végezetül - bár tudom, hogy még:) nem vagyunk “tanácsadó-kliens” viszonyban, de azért - engedd meg, hogy ellássalak két jótanáccsal:

1. Olyan célt válassz, amit tartani tudsz! Sokan tervezik meg magukban, hogy nagyon izmosak lesznek meg szárazak, vagy sokkal vékonyabbak, mint most, de nincsenek tisztában azzal, hogy ez az ő genetikájuk és mindennapi életvitelük, családjuk, párkapcsolatuk, munkájuk mellett mekkora áldozattal is jár valójában. Szóval ha kitaláltad, hogy szeretnél kinézni, meg hogy szeretnéd érezni magad, előbb nézz utána annak, hogy mindaz mivel jár a mindennapok rutinjában, majd a begyűjtött infók összessége alapján dönts arról, hogy hajlandó vagy-e annyit beáldozni, hogy megéri-e neked az egész! Ha út közben jössz rá, hogy a válaszod az, hogy "nem", azt még akkor is kudarcként fogod megélni, ha valójában siker, csak nem akkora, mint amekkorát elterveztél. Hidd el, a kevesebb néha sokkal boldogabbá tesz, és amúgy meg bármit is csinálsz, mindig lesz nálad szebb, vékonyabb, izmosabb, nagyobb, kisebb...stb, úgyhogy felesleges túlságosan belelovallnod magad az ilyesmibe.

2. Már egy másik posztomban is leírtam, hogy tulajdonképpen egyáltalán nem érdekelnek az előtte/utána képek, mert bárki, ismétlem bárki, bármilyen szigorúan betartott diétával le tud fogyni 1-2-3 hónap alatt, így bárki tud előtte meg utána fotókat csinálni életében legalább egyszer, ezért engem csakis az “utána után” képek érdekelnek. Azok amelyek 1-2-5-8-10 év elteltével készülnek, mert ha azokon is ugyanolyan jól nézel ki, mint a fogyókúrád végén, akkor, de csak akkor, tényleg volt értelme a dolognak, úgyhogy légy türelmes és kitartó! Haladj lassan, bukj el, állj fel, bukj el megint, de ne add fel, hanem csak csináld tovább, és esküszöm, hogy sikerülni fog, méghozzá minél lassabban, annál biztosabb, hogy az eredmény végül meg is fog maradni...

OLVASS TOVÁBB: LÉTEZIK-E EGYÁLTALÁN IDEÁLIS EMBERI ÉTREND?

 

online_ta_pla_lkoza_s_terveze_s_napi_konzulta_cio.png

A bejegyzés trackback címe:

https://egyelrendesen.blog.hu/api/trackback/id/tr8615215776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

herut 2019.10.12. 14:10:22

Az eredményt nagyon nehéz megtartani. Negyvennyolc éves koromban kezdtem fogyókúrába,kilenc hónap alatt hatvan kilót fogytam. Tizenöt évig számos maratont, szuper maratont futottam. Sérülés miatt abba kellett hagynom ( nem bírtam tovább) a futást,ami az életem volt. Visszahíztam közel három év alatt tizenhét kilót. Ennyit jelent a sport,de egy életen át nem tudok úgy táplálkozni,mint amikor intenzíven fogytam. Most fejben intézem, de hatvanöt év fölött ez már nehezen megy. Nem adom fel!

P. Szabó István 2019.10.12. 14:18:01

@herut: Köszönöm, hogy leírta, és szívből kívánok sok sikert és kitartást, méghozzá duplán! A sport elmaradása és az öregedéssel járó hormonális változások néha szinte felfoghatatlan mértékű megszorításokra kényszeríti az embert, ha szeretne legalább közel olyan maradni, mint "fénykorában".... és persze "fejben" sem könnyű, de hajrá!:)