Egyél rendesen!

Hársfavirág tea

2019. június 16. 13:38 - P. Szabó István

img_7379.jpg

Ültem kint a lugasban a kertben a sörömmel és próbáltam tanulni egy kis spanyolt, mert ugye mindjárt költözünk Spanyolba, erre odajött a Csajom, kezében egy lavórral, és közölte, hogy most azonnal takarodjak hársfavirágot szedni, mert különben nem kapok ebédet, mire én csak úgy mellesleg bátortalanul felvetettem, hogy talán jobb lenne Valencia helyett Gilead-ba költözni, de csak egy tockos lett a jutalmam, úgyhogy megint nem tehettem mást, mint csináltam, amit a főnök kiadott parancsba, azaz szedtem neki egy lavórnyi hársfavirágot az erdőből...

img_7354.jpg

...amit ő aztán kipakolt egy tálcán papírra, és jól kiszárított.

img_7374.jpg

És amikor már nagyon unta, hogy ott szárad a cucc, ő meg szomjas, akkor szépen leforrázta, majd hagyta állni kb. 10 percig...

img_7376.jpg

...majd ügyesen leszűrte, kiadagolta, és némi citrommal meg naranccsal megtömve, betette a hűtőbe.

Mondanom sem kell, hogy megafinom lett, és ami a legjobb, hogy nem került semmibe, csak némi közös munkába,  mint ahogyan régen sem került az ilyesmi dolog semmibe, úgyhogy addig csináljátok, amíg be nem tiltja az EU - mert ők nem nagyon szeretik ha valamiből nem jön bevétel, másnak meg jó - meg persze amíg le nem virágzik a cucc teljesen...

 

TOVÁBBI RECEPTEK: AZ ÚJ KEDVENC HABOS-BABOS PROTEIN KÁVÉM

blog_alja.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://egyelrendesen.blog.hu/api/trackback/id/tr2214896660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.