Egyél rendesen!

Így készül a tutti párolt rizs

2019. március 20. 13:04 - P. Szabó István

rizs.jpg

Ismét érkezett egy kérdés, amire kötelességem reflektálni, mégpedig leginkább azért, mert olyan illető kínált meg vele, aki háromszor akkora, mint én, és hát ugye nem árt az óvatosság. Ha már a tipik testépítős csirke-rizs-brokkoli vonalon eddig érintettük a csirkét, sőt a brokkolit is, akkor nyilván még akkor sem maradhat ki a rizs, ha én magam - annak magas szénhidrát-, illetve keményítőtartalma miatt - nem vagyok éppen jelentős rizsfogyasztó.

Általános probléma, sokaktól hallom, és megmondom őszintén, régen nekem is meggyűlt vele a bajom, hogy ugye a rizs az odaragad, leég az alja, miközben csomós lesz, meg a külseje megpuhul, de a belseje nem, és satöbbi dolgok, amire amúgy a hivatalos szakácsatban van rendes módszer, és emlékeztem is rá még régről, aztán rákerestem, és magam is úgy nyomom egy ideje, aminek pusztán annyi a lényege, hogy a rendes igazi tutkó párolt rizs nem a tűzhelyen készül, hanem a sütőben. Tudom, hülyén hangzik, de tényleg.

A következő a csinálás:

- Fogsz egy, mondjuk 2 decis poharat, és azt teleöntöd rizzsel. Ebből a mennyiségből amúgy nem lesz kevés rizs, de azért mondom, hogy ennyi, hogy ha már megcsinálod, legalább tudj belőle kajálni párszor.

- Szóval ezt az adag rizst beleöntöd egy szűrőbe és folyó víz alatt jól átmosod. Ez azért nem árt, mert a rizsszemek felülete tele van keményítővel. Így nem csak kevésbé fog ragadni a rizs, hanem azzal együtt a kalóriatartalma is csökken némileg, ami óriás királyság.

- Ha ezzel megvagy, tedd félre kicsit az egészet, hagy csöpögjön le a fölös lé.

- Közben elkezdheted előmelegíteni a sütőd 130 fokra.

- Ugyanakkor a főzőlapot vagy a tűzhelyedet is bekapcsolhatod, mert a következő lépés az, hogy fogsz egy kis fazekat, amibe beleöntesz 1.8x ugyanazon pohárnyi vizet, mint amivel a rizst kimérted. (Ez azt jelenti, hogy a poharat egyszer teleöntöd, majd a második eresztésnél már csak kb. nyolcadannyira.)

- A fazékban lévő 1.8 rész vizet felforralod. Közben teszel bele ízlés szerint sót, és egy kis vajat, vagy kókuszzsírt.

- Ha a víz felforrt, beleöntöd az átmosott, lecsöpögtetett rizst, és ha gondolod melléteszel egy megpucolt vöröshagymát vagy egy fokhagymát, hogy legyen neki némi íze is. Én fokhagymát szoktam. (Ha például rizibizit szeretnél készíteni, akkor ilyenkor jöhet mellé a fagyasztott-, vagy sima zöldborsó.)

- Pár percig, némi kavargatás mellett főzöd így a rizst, de csak kb. addig, amíg a víz már nem lepi el teljesen, majd leveszed a tűzről, lefeded a fazekat és úgy ahogy van beteszed az előmelegített sütőbe, mondjuk úgy 20-25 percre. - Azért itt nyilván érdemes olyan fazekat meg fedőt választani, ami például nem műanyag, vagy ilyesmi, hanem rendesen bírja a sütő melegét:)

- Ha ezzel megvagy, készen is van a hibátlan, nem csomós, nem leégett, kívül-belül puha, pergős rizsed, amit már csak át kell kicsit kevergetned egy villával, és mehet a tányérodba, vagy az ételhordódba a csirkéd, a brokkolid, meg a fehérjeporod mellé...

De amúgy még nincs ám vége a csodának, mert a Csajom legnagyobb örömére, most mondom a másik zoralságot, amit ugyanígy elkészíthetsz, ami meg nem más, mint a jó öreg tejberizs:

gyumolcsrizs.jpg

/ Így készített tejberizsem, rajta anyukám házi baracklekvárjával... /

Minden ugyanaz, csak nyilván a víz helyett tejet használsz - lehetőleg magas zsírtartalmú, rendes igazi tejet, nem pedig ilyen 1.5-ös, dobozolt hormonos csapvizet, amit a boltban "tej" néven árulnak - és nem teszel bele hagymát, hanem inkább vaníliát, meg mondjuk valami normális édesítőt.

Én a magam részéről, ha mehet a cukros, akkor a minőségi méz, ha nem annyira, hanem valami "egészséges" verziót nyomatnék, akkor inkább a xilit pártján állok. Az eritrit és a stevia mellékízétől kiráz a hideg.

Na jó étvágyat!

...

TOVÁBBI RECEPTEK: A LEGFINOMABB, KÉTLÉPÉSES "OMLÓSZ" CSIRKE

blog_alja.jpg  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://egyelrendesen.blog.hu/api/trackback/id/tr6814702808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.